
Mennyi vizet igyak naponta?
Még a csapból is az folyik, mennyire fontos a szervezetünknek a megfelelő folyadékbevitel. Víz nélkül nem is tudnánk élni, vagy mégis? Te próbáltad már? Mire figyeljünk oda a víz fogyasztásakor?
Még a csapból is az folyik, mennyire fontos a szervezetünknek a megfelelő folyadékbevitel. Víz nélkül nem is tudnánk élni, vagy mégis? Te próbáltad már? Mire figyeljünk oda a víz fogyasztásakor?
Sok mindent lehet hallani és olvasni a zsiradékok és olajok fogyasztásával kapcsolatban. Mindig éppen mást tartanak egészségesnek és más lesz a fekete bárány. Sokszor halljuk azt is, hogy törekedjünk a
Manapság egyre nagyobb hangsúly van az öregedésen és azon, hogyan élhetünk hosszú, egészséges életet. Egészséges étkezéssel, mozgással, önfejlesztéssel és egy állandó rutin kialakításával sokat tehetünk a hosszú életért. Dr. Reuben
Az egészség a legfőbb értéke életünknek, ezért mindig kiemelten figyeljünk oda, hogy a testünk mit kér, milyen tápanyaggal lássuk el. Azonban társas lényként azt is szeretnénk, hogy nemcsak a mi
Mint tudjuk, a klasszikus liszt búzából készül. Előfordulhat azonban, hogy valakinek a szervezete érzékeny erre az alapanyagra. A cöliákiában szenvedőknek, és a nem cöliákiás glutén érzékenyeknek sem javasolt a fogyasztása,
Az almaecetet már régóta használják főzésben és a természetgyógyászatban egyaránt. Számos, egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt érdemes kipróbálni. Nézzük meg, egy másik szemszögből is. Mi is pontosan az almaecet? Hihetetlen,
A fehérjeszeletek népszerű snackek, amik praktikus és kényelmes táplálékforrások lehetnek mindenki számára. A boltok polcain rengeteg féle és márkájú protein szeletet találhatunk, azonban érdemes alaposan megnézni az összetevőket és ezek
Az emberek többsége szereti a csokoládét. Sokszor lehet azonban hallani, hogy ne együnk olyan sok édességet, többek között csokoládét sem, mert nem tesz jót nekünk. De ez valóban így van?
Gondolkoztál már azon, hogy vajon milyen lehet az “ideális élet”? Gyakran lehet hallani, hogy arra a kis időre, amíg itt vagyunk a Földön érdemes beilleszkedni a társadalomba és követni az
Sokat halljuk, , hogy a reggeli a legfontosabb étkezés és soha ne mulasszuk el. Vannak, akik mindennap reggeliznek, vannak, akik kevésbé tartják ezt fontosnak. Cikkünkben annak járunk utána, hogy mi
A reggelizés tökéletes időzítése annak, hogy megfelelő mennyiségben a szervezetbe juttassuk a szükséges antioxidánsokat és egészséges tápanyagokat. Érdemes az időnket rászánni amikor nem sietünk, mert a megfelelő táplálkozással ráhatásunk lehet arra is, hogy
Itt a jó idő, és ilyenkor a legtöbben arra vágyunk, hogy a szabadba mehessünk. Cikkünkben arról lesz szó, hogy milyen hatással van a túrázás az agy működésére. Megnézzük kinek milyen formája
Ha elkezdünk jobban odafigyelni az egészségünkre a leggyakrabban azt halljuk, hogy együnk több zöldséget és gyümölcsöt. Közben felmerül a kérdés, hogy milyen gyümölcsöket is ajánlott fogyasztanunk és vajon tényleg olyan
A futás igazán népszerű sport és egyre többen kapnak kedvet ahhoz, hogy kipróbálják. Az egyszerűségében van a titka. A legjobb, hogy már kevés befektetéssel is nagy eredményeket érhetsz el vele.
Korábban már írtunk az alvás fontosságáról, most pedig nézzük meg, mit tehetünk azért, hogy a reggelek könnyedén és lendületesen kezdődjenek. Ismerős lehet sokaknak az újévi fogadalom, miszerint mostantól korábban kelek.
Többször hallottunk már arról, hogy mennyire fontos a gyümölcsfogyasztás. De vajon hogyan döntsük el, hogy melyik számunkra a legjobb és mire figyeljünk leginkább? Ahhoz, hogy megtudjuk, melyik lehet a legegészségesebb,
A futás az egyik legnépszerűbb szabadtéri mozgásforma, és ha úgy vesszük, akkor ingyenes és kötetlen. Ha bármikor azt érezzük, hogy mozognánk egy kicsit, fellendítenénk a napunkat, vagy éppen levezetnénk a
Ha bármilyen egészségügyi probléma felmerül, a legtöbben a gyógyszerek után nyúlnak és orvoshoz fordulnak. Azonban a testünk is alkalmas arra, hogy gyógyítsa saját magát, bár ezzel lehet, hogy olyan sokan
A magnéziumot jól ismerjük és a legtöbb ember tudja, ha görcsöl a lába, akkor ott nagy valószínűséggel egy kis magnézium hiány lépett fel, amit pótolni kell. Viszont ennél azért jóval
Sokan azt gondolják, hogy a növényi életmód mellett nem fedezhetőek a szervezet számára szükséges fontos tápanyagok, mint például a B-12 vitamin, bevitele sem. De vajon miért aggódnak sokan emiatt és
Mostanában sokat hallani a tisztítókúrákról, böjtökről. Tavasz közeledtével pont itt van ennek az ideje. Összeszedtük, hogy mire érdemes odafigyelni és igazából mit is takar maga a böjt. Ha érdekel tarts velünk!
Azért használunk sütiket, hogy javítsuk az oldalunkon szerzett élményedet. Az oldal használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Tudj meg többet
Jelölj be minket a közösségi csatornákon, és értesülj első kézből az újdonságokról.
Légy az első, aki értesül az új érkezéseinkről és exkluzív ajánlatainkról.
A Karácsonyi granolánk visszatért! Élvezd a Mézeskalács ízt a karácsonyi reggeleken! 🎄🎄
Karácsonyi ajándékot keresel az alkalmazottaidnak? Keress minket egyedi ajánlatokért