Rólunk

Az inspiráció

Szerencsésnek érezzük magunkat, mert viszonylag fiatalon szembesültünk azzal, hogy az életmódunk és leginkább az étrendünk határozza meg az életminőségünket. 

Sokáig azt hittük, hogy az egészséges étrend luxus és a fél világot be kellett járnunk, hogy ennek ellenkezője világossá váljon számunkra. 

A pozitív példák sorát látva rájöttünk, hogy van választásunk. Nem muszáj ugyanazt a rostszegény és feldolgozott élelmiszerek által dominált étrendet követnünk, mint a legtöbben. És nem muszáj ugyanazoktól a civilizációs betegségektől szenvednünk, most oly sokan.   

Rájöttünk, hogy van választásunk. És mindenkinek van. 

Reggelire például finomlisztes termékek és felvágottak helyett választhatunk rostban gazdag, elképesztően finom granolát vagy zabkását. 

Küldetésünknek érezzük, hogy ezt minél többen felismerjék. 

Az első adag granolánk még 2016-ban!

Világmegváltó tervek

Két jóbarát granolát sütöget a garázsban arról álmodozva, hogy forradalmasítják az élelmiszeripart és megváltoztatják az emberek étkezési szokásait. Ez akár egy vicc első sora is lehetne, de ez volt a mi valóságunk. Ha tisztán látjuk mire vállalkozunk és ehhez képest mennyire szűkösek az erőforrásaink, talán bele sem kezdünk…

És mégis, a szűkös erőforrásokat sikerült lelkesedéssel és szorgalommal pótolni. A lelkesedésünket persze időnkét megtépázzák gazdasági válságok vagy a mindennapok szélmalomharcai. Ilyenkor csak a makacsságunk marad, ami éppen elég ahhoz, hogy még egy lépést tegyünk előre és meglássuk a fényt az alagút végén.

Sok évvel később, a garázst már rég kinőttük, de folytatjuk tovább az élelmiszeripar meghekkelését és a hazai étkezési szokások megreformálását. Hálásak vagyunk annak a több tízezer embernek, akik nap, mint nap a mi termékeinket veszik le a polcról. 

Amikor az egészséges találkozik a finommal

A reggeliző termékek világában az egészséges összetevők és az ízélmény egymást kizáró, de legalábbis fordítottan arányos tényezők. Válassz: finom legyen vagy egészséges? Fogyasztóként mi nem kérünk ebből a szembeállításból. És gyártóként sem.  

Ezért azt tettük, amihez a legjobban értünk: a termékeinkben két világ legjavát hoztuk össze. Így találkozik a mentes az ínyenccel, a kézzel sütött a nagy áruházláncokkal, és az egészséges az ízletessel.

Küldetésünk egyszerű: olyan egészséges ételeket készítünk, amelyekért érdemes rajongani, és amelyekkel a bonyolultnak hitt egészségesebb étkezés napi rutinná válik.​

granola bowl
granola tepsiben

Neked készítjük

Mi tudjuk milyen a jó granola, te tudod, hogy szereted.

Korán megtanultuk, hogy semmi sem ér fel a közvetlen vásárlói visszajelzésekkel. A hideg tél közepén napokig álltunk kint a termelői piacokon és felbecsülhetetlen értékű a visszajelzéseket kaptunk tőletek. Ezek segítségével tökéletesítettük a receptjeinket, hogy pontosan olyanok legyenek a termékeink, ahogy ti szeretitek őket.

Továbbra is szívesen fogadunk minden visszajelzést, kérést, hálás üzenetet vagy építő kritikát.

Csatlakozz hozzánk a teljesebb élet felé vezető úton!

Az egészséges, boldog életről alkotott képünk egyre színesedik. Miközben tevékenységünk és küldetésünk középpontjában továbbra is az élelmiszerek állnak, álmodozunk arról, hogy messzebbre is merészkedjünk — és ha már álmodozunk róla, csak idő kérdése, hogy valóra váltsuk.

Addig is, csatlakozz közösségünkhöz: iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a közösségi csatornákon, és mutassuk meg mindenkinek, aki kíváncsi: van választásunk.

Együnk jobban!

smile
Shopping Cart
Scroll to Top

Viblance 1

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 2

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 3

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 4

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 5

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 6

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 7

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 8

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 9

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 10

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Stamina 🆕

Az egészség és wellness GYIK

magnesium chocolate
woman drinking coffee
az vagy, amit megeszel
istockphoto-1326733649-1024x1024
hormonal woman picture
Woman in kitchen with vitamin infusion
Guy drinking water from plastic bottle
Stressful woman with hormonal issues
Older woman with vitamins before mirror

Valuta

0