Idén szeretnénk Titeket – Viblance fogyasztókat, igazi granola őrülteket – közelebbről megismerni. Kíváncsiak vagyunk rá, kik vagytok, mi a történetetek, hogyan segítik vagy segíthetik a termékeink a mindennapi étkezéseiteket, milyen kihívásokkal álltok szemben nap mint nap, és hogyan inspirálódtok az életetek egyes területein.
Ismerkedjetek meg Adriennel, aki nemrég kvalifikálta magát az Ultrafutó Világbajnokságra. 2018-ban futotta élete első félmaratonját, majd egy évvel később 2019-ben a maratonon is rajthoz állt. Ezt követően rendszeressé váltak a versenyek, elkezdett egyre hosszabb távokat futni és azóta már több 100 km-es futáson is túl van. Mesél a felkészüléséről, a nehézségekről és arról is, hogyan étkezik, hogy mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.
A szabadidődben rengeteget futsz, a terepfutás és az ultrafutás is szenvedélyeddé vált. Mindig is az életed része volt a sport vagy így felnőtt fejjel kezdtél jobban nyitni felé?
Mindig is szerettem sportolni, emlékszem, amikor tinédzser koromban magamnak állítottam össze az edzéstervem, kitaláltam különböző feladatokat, amiket legfőképpen a funkcionális edzéshez, aerobikhoz tudnék hasonlítani. Nagyon sokat sétáltam, aztán mellette elkezdtem futni is, mindezt teljesen magamtól és minden hétvégén megvolt az adott célom, hogy meddig fussak. Akkoriban nem voltak még okosórák, mérőeszközök, hanem csak elindultam. Otthon a szülőfalumban, Szalkszentmártonban jó helyismeretem volt, így ez segített az edzésben. Aztán Szegedre kerültem egyetemre és a futás ott is folytatódott.
Azért ehhez nagy szorgalom és kitartás kell, hogy magadnak rakj össze egy edzéstervet és azt be is tartsd.
Nem kell olyan nagy dolgokra gondolni. Volt, hogy nem volt időm hosszabb, 1 órás edzésekre, de megvolt a napi rutinom. Tudtam, hogy minden nap szeretnék csinálni valamit és akkor ezt a negyed órát arra szántam, hogy erősítő gyakorlatokat végezzek, vagy, ami éppen akkor aktuális volt. 2012-ben költöztem Budapestre, ekkor már rendszeressé váltak a futások, mert közel volt a Kiscelli erdő. Sokat jártam ki oda munka előtt, akkor nagyjából 5 km-ekre. mellette pedig heti 2-3-szor jártam funkcionális edzésekre, például Crossfitre és TRX-re. Aztán láttam az ismerőseimnél hogy félmaratont futnak, meg hogy van Vivicitta és egyéb budapesti megmozdulások, Akkor döntöttem el, hogy én is elmegyek egyre. Az első félmaratonomat 2018-ban teljesítettem, viszonylag jól is sikerült, 2 órán belül futottam le és körülbelül innen szoktam datálni a fejlődésem. Elkezdtem növelni a távokat, megfigyelni magamat, hogyan regenerálódom, milyen a teljesítményem az egyes futásokon. A következő nagyobb mérföldkő a 2019-es maraton volt, amit 3 óra 40 perces idővel teljesítettem. Abban az évben elmentem 50 – 75 km-eket futni terepen, mert abban láttam motivációt, hogy mindig növelem a távot. Feltölt az, hogy sok időt tölthetek a szabadban, erdőben.
“Nem mindig volt sok időm edzeni, de tudtam, hogy minden nap szeretnék csinálni valamit és akkor ezt a negyed órát arra szántam, hogy erősítő gyakorlatokat végezzek, vagy, ami éppen akkor aktuális volt.”
Mi a helyzet a holtpontokkal, amikor nincs kedved menni és csinálni. Hogyan lendülsz át rajtuk?
Változó, nem mondom azt, hogy nekem nincsenek holtpontjaim, de teljesen más egy hosszú futás, mint egy rövidebb táv. Hosszútávon például egy gyomorprobléma, ha valami rosszat eszel futás előtt az kellemetlenséget tud okozni, illetve egy idő után ha “eléhezel”, fogy az energiád, akkor fejben jönnek a nehézségek. Egyszer hallottam egy futótól azt a gondolatot, hogy “Az a biztos egy ultrában, hogy fájni fog.” Szóval ha jön a fájdalom akkor azt be kell fogadni, ettől nem kell megijedni, ez egy velejáró dolog. Egy jó ultrafutó felül tud kerekedni ezen a fájdalmon.
“Akkoriban nem voltak még okosórák, mérőeszközök, hanem csak elindultam.”
Úgy tudom idén megcélzod az Ultrafutó Világbajnokságot. Mesélnél erről bővebben, hogyan jött az ötlet, hogyan készülsz fel rá?
Az első 100 km-emet az Ultra Trail Hungary-n futottam, ami az egyik legnagyobb hazai terepfutó verseny. Ezután még négy ilyen 100 km-es távot futottam. A Világbajnokság ötlete úgy jött, hogy Facebookon szembejött egy versenykiírás. Rám ezek a szembe jött dolgok nagy hatással vannak, úgyhogy ezt egy jelnek vettem és célul tűztem ki. Pont a napokban derült ki egyébként, hogy bekerültem a válogatottba és ezzel sikeresen kvalifikáltam magam a Masters Ultrafutó Világbajnokságra, úgyhogy én már biztosan ott leszek. A versenyre mindenki egyénileg készül fel, saját edzésünk van. Én magamnak írom az edzéstervem, nem azért mert nem bízom az edzői szaktudásban, pusztán az az oka, hogy én úgy működöm, hogy van saját belső motivációm, tudom, hogy ha van egy cél akkor fejben felépítem az oda vezető utat. Elkezdtem edzőnek is tanulni, így nagyjából már látom, hogy hogyan kell felépíteni egy edzéstervet és úgy gondolom, hogy esetemben ezt a felelősséget én tudom vállalni. Másoknak nem írok edzéstervet, nem adok tanácsot, az nagy felelősség, csak saját magamnak.
“Én úgy működöm, hogy van saját belső motivációm, tudom, hogy ha van egy cél akkor fejben felépítem az oda vezető utat.”
Mit ad neked a futás? Hogyan készülsz fel egy-egy hosszabb futásra és hogyan motiválod magad akkor, amikor nincs kedved menni?
Vannak ilyen hangzatos kifejezések, motivációs szövegek, hogy nincs rossz futás, ki kell menni és mindig nagyon jó lesz – egy ideig én is ebben a szemléletmódban edzettem. Most tartok ott, hogy rájöttem ez nem így van, kifejezetten nem szeretem már ezt a hozzáállást, mert a valóságban igenis vannak rossz edzések, amikor elmész futni, nem esik jól, várod, hogy majd jó lesz, de nem. Jobb lett volna ahelyett otthon regenerálódni és nem látom mindig értelmét annak, hogy erőltessük az edzést. Most már hallgatok a testem jelzéseire, előfordul, hogy sok a munka, nagyobb a stressz vagy nőknél a menstruációs ciklus is tudja ezt befolyásolni. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy ér-e annyit, vagy ha beiktatok aznapra egy pihenőt, akkor másnap jobb teljesítményt tudok nyújtani egy intenzív edzésen. Ha állandóan kimeríted magad és nem hagysz időt a regenerációra, az hosszútávon visszaüt.
“…a valóságban igenis vannak rossz edzések, amikor elmész futni, nem esik jól, várod, hogy majd jó lesz, de nem.”
Volt-e valamilyen nagyobb nehézség vagy kihívás, ami emlékezetes számodra és, amit sikerült leküzdened?
Fú, rengeteg. Nőként a menstruációs ciklus is egy befolyásoló tényező, nem egy olyan versenyem volt, amikor ezzel is számolnom kellett. Ilyenkor előfordulnak alhasi görcsök, vagy éppen nincs étvágyam, de tudom, hogy ennem kell valamit, hogy bírjam. Ahogy egyre inkább megismertem a testem működését, úgy tudom, hogy mire van éppen szükségem, mit fogad be a szervezetem, menstruáció alatt nekem a frissítési rutinom is változik, igyekszem kerülni az olyan ételeket, amik hasfájást okozhatnak, vagy nem esnek jól.
“Egy futás, vagy bármilyen sport nagyon sokat tud adni a személyiségedhez és ebből a magánéletünkben vagy a karrierünkben is profitálhatunk.”
Volt egy 80 km-es Ultrafutó versenyem, ami előtt este elmentünk pizzázni. Éjfél körül kaptam egy erős gyomorrontást, amitől nagyon rosszul lettem és az is kétségessé vált, hogy másnap képes leszek-e rajthoz állni. Végül szerencsére rendbe jöttem annyira, hogy a délután 2 órás rajthoz oda tudtam állni, de féltávig nem mertem enni semmit, nehogy újra rosszul legyek. Ilyenkor 2 opció van: vagy eszel valamit, hogy bírd a maradék 40 km-t és, ha rosszul leszel, akkor kiállsz, vagy rendbe jön a gyomrod annyira, hogy be tudja fogadni az ételt és tovább tudod folytatni a versenyt. Szerencsére velem az utóbbi történt, lefutottam a 80 km-t és célba értem.
Sosem adtam még fel versenyt, valahogy mindig jól tudtam kommunikálni a szervezetemmel, szerintem a jó önismeret elengedhetetlen. Egy picit tudni kell magad presszionálni olyan értelemben, hogy te azt ott végig csináld. Azt is mérlegelni szoktam közben, hogy lelkileg mennyire fogom magam ostorozni azért, ha kiszállok, vagy ez még az a fájdalom, amin felül tudok kerekedni a siker érdekében. Mentális erő nélkül nem is lehet szerintem ezeket teljesíteni, mert egyrészt kell hozzá monotonitástűrés, másrészt türelemjáték. Egy futás, vagy bármilyen sport nagyon sokat tud adni a személyiségedhez és ebből a magánéletünkben vagy a karrierünkben is profitálhatunk.
“Egy picit tudni kell magad presszionálni olyan értelemben, hogy te azt ott végig csináld.”
Hol találkoztál először velünk, vagyis a Viblance-el és milyennek találod a termékeket?
Egy ideje már kerestem, kutattam a megfelelő müzliket, granolákat a piacon és végül az egyik drogériában bukkantam a Viblance termékekre. Alapvetően imádom az ilyen reggeliző termékeket, így sokfélét kóstoltam már. Szeretem azt az ízélményt, amit a termékeitek nyújtanak, illetve az is fontos volt számomra, hogy minőségi összetevőket tartalmazzon és ne cukorral legyen édesítve. Szimpatikus az az odafigyelés, amit a gyártás során tanúsítotok és az, ahogyan kommunikáltok magatokról.
“Sosem adtam még fel versenyt, valahogy mindig jól tudtam kommunikálni a szervezetemmel.”
Említetted, hogy korábban többször is fájt a hasad bizonyos ételek után, ami kellemetlenséget okozott az edzések alatt. Melyek azok a termékek, amiket gond nélkül sikerült beépítened az étrendedbe és nem okoznak panaszokat?
A zabbal mindig is hadilábon álltam, vannak olyan fajták, amiktől nem érzem jól magam, pedig azt gondolná az ember, hogy mindegyik zab ugyanolyan, de nem. A futók előszeretettel fogyasztanak zabkását futás előtt, én is sokszor kísérleteztem vele, de volt, hogy olyan érzésem volt utána, mintha beleragadt volna a gyomromba, elnehezített, fájt tőle a hasam. A Viblance zabkásáknál szerencsére nem tapasztaltam ilyet, biztonsággal tudom fogyasztani őket futások előtt is. Különösen hosszú futások előtt és alatt kulcsfontosságú, hogy mit eszel, olyan ételeket kell választani, amik energiát adnak, de nem nehezítenek el és ki kell kísérletezni, hogy neked mi válik be. Én úgy gondolom, hogy rendbe kell rakni az étkezést. Nem vagyok híve a 100%-os tiszta étkezésnek és a merev szabályrendszereknek, de 80%-ban odafigyelek a táplálkozásomra. A maradék 20%-ban pedig megengedem magamnak, hogyha megkívánok egy sütit, akkor azt megeszem. Az egyensúlyra törekszem, nem számolok kalóriát és nem kattogok azon hogy éppen miből mennyit ettem.
A hétköznapokon munka és edzések mellett előnyben vannak a gyorsan elkészíthető, tápláló ételek, ebben nagy segítség a Viblance, sokszor csak fogok egy dobozt teszek bele joghurtot, gyümölcsöket, granolát és már tudom is enni.
“Nem vagyok híve a 100%-os tiszta étkezésnek és a merev szabályrendszereknek, de 80%-ban odafigyelek a táplálkozásomra. A maradék 20%-ban pedig megengedem magamnak, hogyha megkívánok egy sütit, akkor azt megeszem.”
Mit tanácsolnál azoknak, akik belevágnának egy kisebb – nagyobb futóversenybe, edzésbe? Mit tartsanak szem előtt, hogy csinálják, hogyan motiválják magukat?
Én fontosnak tartom azt, hogy mindenképp fokozatosan kezdjen el futni, edzeni, ne akarjunk egyszerre sokat, igenis kell az idegrendszernek, a testnek az, hogy szépen hozzászokjon. Ekkor elkerülhető a ,,fáj a térdem, nem futok” jellegű kiábrándulás és leállás. Versenyzésnél pedig fontos, hogy tisztában legyünk magunkkal és a saját kis elvárásainkkal, hogy ez a hobbink és csupán jól akarjuk magunkat érezni egy eseményen, vagy nagyobb céljaink vannak vele. Egy – egy verseny lehet cél is, csak ne felejtsük el élvezni az oda vezető utat sem. A motivációt mindig magunkban kell keresni, a kívülről jövő tiszavirág életűvé válhat. Véleményem szerint azt tartsák szem előtt a kezdők, hogy mi okoz örömet, miben látják azt, hogy akár hosszabb távon is kivitelezhető, beépíthető a mindennapjaikba és segít megőrizni a vitalitást.
Te is rendszeresen velünk reggelizel, nassolsz és nagy életmódváltáson mentél keresztül, esetleg elértél egy már régebben kitűzött célt? Megoldást jelentettek a Viblance termékek egy probléma kapcsán? Megosztanád velünk a történetedet? Írj nekünk egy rövid bemutatkozót a [email protected] címre.