Gyermekkorunkban sokat ábrándozunk arról, hogy mik leszünk ha nagyok leszünk… Ilyenkor minden annyira elérhetőnek, olyan egyszerűnek tűnik. Ahogy telik az idő, sokkal nehezebbnek érezzük megélni az álmainkat, a hozzájuk vezető utat pedig sokszor túl rögösnek találjuk ahhoz, hogy elinduljunk rajta. Tóth Lili Anna nem csak hitt a gyermekkori álmaiban, de dolgozott és küzdött is azért, hogy ma, huszonhárom évesen a szenvedélyét a hivatásának nevezhesse. Hogyan csinálta? A megoldást nem máshol, önmagában kereste.
Lili élsportoló futóként a húszas évei elején jutott ki a tokiói Olimpiára, ahol 3000 méteres akadályfutásban egyéni csúcsot döntött, valóra váltva ezzel élete egyik legnagyobb álmát. A hivatásos sportolók szigorú napirendje és edzésterve mellett megszerezte a közgazdász diplomát, imád tanulni, társasozni, túrázni, lovagolni, és állítása szerint, amit eltervez, véghez is viszi.
Minden egy gyermekkori álommal kezdődött…
Még csak 23 éves vagy, de máris hatalmas eredményeket tudhatsz magadénak. Hogyan jött a futás iránti a szenvedély? Mi vonzott leginkább ebben a sportban?
Mióta az eszemet tudom, a sport az életem része volt. Három testvérem van, és mint nagy családban szokás, mindig versenyt akartunk futni, és én természetesen nyerni szerettem volna! Ezenkívül egészen pici korom óta lovagolok, és mellette imádtam fogócskázni is – ami jó edzés is volt, hiszen a fiúk elől gyorsan el kellett futni! Később, az általános iskolában 8 évesen megnyertem életem első futóversenyét. Az volt a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy szeretnék futni, szeretnék edzésre járni, mert ez boldoggá tesz. A sors fintora, hogy nem tudtam elkezdeni egyből az edzést, mert csak 9 éves kortól iratkozhattam be hivatalosan, így szépen kivártam az időt, nem mondtam le a tervemről. Talán ez is mutatja, hogy már akkoriban igazán elhivatott voltam.
Melyik volt az a pillanat az életedben, amikor eldöntötted, hogy a szenvedélyből élsport lesz, és komolyabb versenyekre, majd egészen a tokiói olimpiára “futsz”?
Nem tudok egy pillanatot kiemelni, mivel szépen lassan érett meg bennem a gondolat, a cél. Az első futóverseny, és a kezdeti dombóvári évek számottevőek voltak, hiszen ott tanultam meg az alapokat, éltem át az első versenyt, az első dicsőséget, kudarcot, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy egyre többet akarjak. Az igazság az, hogy nem tudom szétválasztani az élsportot a szenvedélytől, mert nekem a kettő egy és ugyanazt jelenti. Minden egyes célt szépen egymás után tűztem ki magam elé. Nem döntöttem el 14 évesen, hogy én ott leszek Tokióban – bármennyire szerettem volna. Hogy őszinte legyek, csak egy hónappal az Olimpia előtt derült ki, hogy kvalifikáltam magam a világ ranglistára, így nem is volt időm azon töprengeni, milyen érzés is ez az egész. Mire észbe kaptam már kint voltam. Az Olimpia is egy cél, egy verseny – azaz a versenyek versenye – de hasonlóan készülök rá, mint bármilyen megmérettetésre, hiszen minden egyes lépcső számít. Nem tudtam volna kijutni Tokióba, ha kizárólag arra koncentráltam volna. Így az Olimpiát megelőző versenyek talán emiatt is még fontosabbnak bizonyulnak.
Ha épp nem versenyzel, hogy néz ki egy átlagos napod?
A napjaim nagy részét az edzések teszik ki, így azt csinálhatom munka közben is, amit szeretek. Napi kétszer van edzésem, egy délelőtti és egy délutáni, amelyek körülbelül 2-3 órásak. Amíg egyetemre jártam, természetesen kicsit máshogy nézett ki a napom, mivel nappali tagozatos voltam és a napközben voltak óráim, de a diploma óta a sport határozza meg a napirendemet. Ebbe nem csak az edzés, tartozik bele, hanem a mentális egészség, az izomlazítás, és a tudatos táplálkozás is szerves része egy sportoló életének.
“Az igazság az, hogy nem tudom szétválasztani az élsportot a szenvedélytől, mert nekem a kettő egy és ugyanazt jelenti.”
Ha már a táplálkozást említed, hogyan étkezel, mire kell odafigyelned?
Nincsen speciális étrendem, de igyekszem kerülni az adalékanyagokkal dúsított ételeket és a finomított cukrot, ezt főleg úgy tudom megtenni, ha magamra főzök. Az étkezéseim nagy részét a zöldségek, gyümölcsök, összetett szénhidrátok és magvak teszik ki, továbbá nagyon figyelek a fehérjebevitelre, sportolóként ez az egyik legfontosabb pontja az étrendemnek. Gabonákból igyekszem teljes kiőrlésűt választani, magvakból pedig bármikor jöhet bármennyi! A napom legfontosabb étkezése a reggeli, ez nálam általában zabkása vagy granola, kakaóporral, magvakkal, magvajajjal megspékelve. Innen ismerlek titeket is, azaz a Viblance-t, mert sokszor bújtam a reggeliző termékek kínálatát. Fontos, hogy a reggelim kalóriadús, de egészséges legyen, hiszen a délelőtti erős edzésemhez sok energia szükséges.
Hogyan találkoztál először a Viblance reggelikkel?
Régóta kerestem a gyorsan elkészíthető, , tápláló és egyben finom alternatívát, míg egyszer csak megláttam az egyik boltban a termékeket, gondoltam, próbáljuk ki! Az első kóstolás óta rá vagyok kattanva, tényleg függőséget okoz! 🙂 Reggelire nagyon sokszor választok szuperkását, granolát vagy müzlit, mert ideális a tápértéke, eltelít az edzés alatt, van tőle elég energiám, és nagyon jól kombinálható gyümölcsökkel, magvakkal, magvajakkal. Nem mellesleg isteni finom, így néha még délután is csipegetek a kedvenc pekándiós granolámból!
Térjünk vissza egy kicsit a sportra. Neked is biztosan vannak nehéz napjaid, pillanataid, amikor úgy érzed, feladnád. Hogyan lendülsz túl ezeken az érzéseken ? Mi ad erőt és motivációt?
Az első gondolat, ami eszembe jut, egy idézet Michael Jordan, amerikai kosarastól. “Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előre lépni”. Számtalanszor volt, amikor nem úgy sikerült egy verseny, ahogy szerettem volna, és nem fogok hazudni, egy-két napig nagyon szomorú voltam, de ez természetes. De szeretek futni, mindig is szerettem, miért adnám fel a buktatók miatt? Az tolt mindig előre, hogy hittem magamban, és a futás iránti szeretetemben. Képes voltam magamban is megtalálni a hibát, vagyis azt hogy hol rontottam el. Mindig lebegett egy cél előttem, amiért tovább tudtam küzdeni. Talán a legfontosabb “ titok”, az, hogy nem egyedül küzdök meg a nehézségekkel hanem , mellettem áll a családom, a vőlegényem, az edzőm, a csapattársaim, és a barátaim. Az ő támogatásuk nélkül sokkal nehezebben lendülnék át a holtpontokon.
“Mindig lebegett egy cél előttem, amiért tovább tudtam küzdeni.”
Mesélj kicsit arról, hogy milyen a “nem sportoló Lili”, mivel tölti a szabadidejét?
Nevetni fogsz, de legszívesebben futással töltöm a szabadidőm is. Nekem ez a munka, a kikapcsolódás, a pihenés. De azért persze én is szeretek kicsit lazítani, megenni egy süteményt a barátokkal, a hegyekben túrázni, lovagolni, nagyokat beszélgetni, és társasozni – ahol bevallom, nehezen tudok veszíteni!
Hogyan tovább, mik a következő célok?
Jövőre szeretném az országos csúcsot megdönteni 3000 méteres akadályfutásban. Nemrég kerültem át utánpótlásból felnőtt korosztályba, tehát most jött el az én időm arra, hogy megmutassam, mire is vagyok képes. 2023-ban Budapesten lesz a világbajnokság, ahol végre nem csak a szüleim, hanem a családom és a barátaim is élőben szurkolhatnak nekem, 2024-ben pedig már jön az Olimpia. De a sporton kívül szeretnék másban is kiteljesedni. Kereskedelem és marketing alapszakon végeztem az egyetemen, és a jövőben szeretnék betekintést nyerni a marketing szakmába.
Szerinted miben rejlik a sikered, mit tanácsolnál azoknak , akik szeretnék megvalósítani az álmaikat, és lehet hogy épp most várnak egy jelre…?
Nálam nincs egy tuti recept arra, hogyan fogom véghez vinni mindazt, amit elterveztem, csak csinálom! Szerintem ennyi a “titok” CSINÁLNI kell, belevágni. Az akadályok jönnek-mennek, de ha kellően hiszünk abba, amit csinálunk, ezeket le fogjuk tudni küzdeni. Én is egy adott célért küzdök, hiszek benne, kitartok mellette, viselem a kudarcokat, és emellett szenvedélyesen szeretem Szerintem ebben rejlik a siker. Nekem ez vált be, ez az, ami mindig visszavisz a pályára, és amit bárkinek nyugodt szívvel tanácsolnék..