5 egészséges finomság granolával felturbózva

A “granola” szó pár éve már itthon is ismert fogalom. A müzlire hasonlító reggeli fajtát egyre több helyen szerezhetjük be, sőt  az ügyesebbek otthon is nekiláthatnak megcsinálni. Sokan azonban nem tudják, hogy a granolát nem csak(növényi) tejjel felöntve, eseleg csak úgy magában isteni fogyasztani, hanem nagyon sok desszertnek, finomságnak is jó barátja lehet! 
Vajon hogyan ehetjük még ezt a tápláló és finom reggelit? Egyáltalán tényleg csak reggeliként fogyasztható?
Erre adunk választ az alábbiakban, illetve hoztunk pár tippet a granola kombinálására, de először lássuk csak, mi is az a granola röviden!

Mi a granola?

A legnagyobb különbség a müzli és a granola között, hogy bár mind a kettő alapja gabona, olajosmagvak és szárított gyümölcsök, a müzli ezekkel az összetevőkkel máris fogyasztásra kész, míg a granolára még némi édesítő (agavé-, juhar-, datolya-,szirup stb.)  és fűszerek hozzáadása vár, ezután pedig megy a sütőbe. Tehát a granolát az összetevők jó alapos átkeverése után még megsütik, így jobban összeállnak az ízek, karamelizálódnak az alapanyagok. A sütőből kivéve- igény szerint- még kerülhet bele egyéb finomság, mint például mi esetünkben a Cocoberry granolánál a liofilizált málna.

Érdemes még megemlíteni, hogy míg a müzli meleg folyadékkal felöntve vagy felfőzve is fogyasztható, addig a granolát főleg hideg esszük: tejjel, joghurttal vagy egyszerűen csak magában ropogtatjuk.

Ezeken a már ismert felhasználási módokon kívül, hoztunk nektek néhány új ötletet, arra az esetre ha máshogy is megkóstolnátok a granolát.  Lássuk is őket!

TOVÁBB AZ EGÉSZSÉGES REGGELIKHEZ

1. Zabkása

zabkása granola reggeli

Az egészséges életmódot követők életében kétségkívül jelen van a zabkása. Legyen az reggeli, uzsonna, vagy esetleg vacsora, a zabkása szuper és laktató alternatíva a mindennapokra. Ha pedig egy kis granolával is megszórjátok a további feltétek mellett, akkor nemcsak a rosttartalmát növelitek (és ezáltal később lesztek éhesek), de még esszenciális olajokat is visztek a szervezetetekbe, hiszen az igazán jó minőségű granolák tele vannak finom olajos magvakkal. Próbáljátok ki a reggeli zabkásátokat granolával és garantáltan egy új kulináris élményben lesz részetek!

A VIBLANCE SZUPERKÁSÁKAT ITT TALÁLOD!

2. Palacsinta

Sokan szeretik ha egy adott fogásban többféle textúra is helyet kap, és ezzel mi sem vagyunk másképp. Egy reform palacsinta esetében a selymes tésztaállag már adott, a töltelék variációi pedig csak a kreativitásunkon múlik. Legyen szó lekvárról, kakaóról vagy valamilyen egyedi ízvilágú krémről, egy kis granola biztosan passzolni fog hozzá. Így a krémes és lágy állagok találkozása mellé egy kis játékos ropogósság is társul. (A kakaó-rajongóknak pedig bátran ajánljuk a kakaós palacsinta kakaós granolával való felturbózását. Higgyétek el, tényleg nagyon finom! 🙂

3. Chia puding

Ha a palacsinta mellett kipróbálnátok más édesség esetén is a textúrák kombinálását, akkor a chia puding és a granola együttese is biztosan ízleni fog nektek. Egyesek a chia pudinggal önmagában nem laknak jól, viszont ha egy kis granolát szórnak rá, akkor ez a finomság akár reggelire is megállja a helyét. Próbáljátok ki, itt találtok receptet hozzá.

4. Gyümölcssaláta

A gyümölcssaláta leginkább nyáron nagyon népszerű, pedig a gyümölcsbevitelre a hidegebb hónapokban is ugyanúgy szükség van. Ha ti is azok közé tartoztok, akik kizárólag gyümölccsel nem laknak jól (mivel megdobja a vércukorszintet, így valójában nem is érdemes csak ezzel degeszre enni magatokat), akkor dobjátok fel egy kis granolával a gyümölcssalitokat, így a gyümölcsök mellett a granolából származó lassan felszívódó szénhidrátnak és az olajos magvaknak köszönhetően később éheztek meg, valamint több rostot és aminosavat is juttattok a szervezetetekbe.

5. Smoothie/ Nicecream

Rengeteg smoothie-receptet találhatunk az intereneten, de nem is kell feltétlenül azokat követni, mert ízlés szerint bármilyen fagyasztott gyümölccsel (alapja a banán, amitől a krémes ízt nyeri) elkészíthető. Eddig mi még nem csináltunk olyan turmixot, amihez ne passzolt volna a granola ropogóssága és fűszeressége. Lehet variálni, hogy az alapot növényi tejjel, vegán proteinnel vagy esetleg joghurttal készítitek,  ami biztos, hogy a végeredmény szuperkrémes lesz! Próbáljátok ki a csokis-banános, epres-joghurtos vagy a mangós-ananászos variációt, szórjatok rá egy kis extra gyümölcsöt, valamint a kedvenc granolátokat és kész is van az egyik legszuperebb nassolnivaló, amit csak el tudtok képzelni.

INGYENESEN LETÖLTHETŐ VIBLANCE NICECREAM RECEPTKÖNYV

 

Ezeken kívül persze BÁRMIHEZ ehetitek ezt a finomságot, amihez csak jól esik. Reméljük ez a néhány ötlet segít azoknak, akik eddig csak növényi tejjel próbálták a granolát.

 

TOVÁBB AZ EGÉSZSÉGES REGGELIKHEZ

És a végére egy kis kulisszatitok: A Viblance csapata főleg rizstejjel szereti enni, de rendszeresen fogyasztjuk a granolákat önmagában is. Hiszünk abban, hogy változatos ízek és a változatos étrend nemcsak az egészségünket, de a jó közérzetünket is befolyásolja. 🙂


Szívesen olvasnál még több inspirációt tőlünk? Blogunkon változatos receptötletekből és érdekes cikkekből szemezgethetsz!

 Kövess minket Instagramon és Facebookon, hogy mindig értesülj a legfrissebb hírekről, kedvezményekről, nyereményjátékokról!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top

Viblance 1

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 2

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 3

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 4

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 5

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 6

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 7

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 8

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 9

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 10

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Stamina 🆕

Az egészség és wellness GYIK

Girl drinking coffee in cafe
az vagy, amit megeszel
greens and salads on table
hormonal woman picture
Woman in kitchen with vitamin infusion
Guy drinking water from plastic bottle
Stressful woman with hormonal issues
Older woman with vitamins before mirror
Asian woman looking in mirror worried
Girl holding phone in blue light

Valuta

Nyelv

0