Legyél reggeli pacsirta 7 lépésben

‘A’ helyzet:

Reggel kelni pompás – mikor a hajnali rigók éneke zengi tele a lakást, és a lágyan beszivárgó első napsugarakkal együtt ébresztenek. Mikor kipattansz az ágyból, már előre lekapcsolod az ébresztőd, majd nyugisan meditálsz, megeszed az egészséges reggelid, iszol egy teát, és elindítod a napod.

‘B’ helyzet:

Reggel kelni szörnyű – mikor a hajnali rigók éktelenkedésére próbálsz elaludni, ráadásul még a felkelő nap első sugarai is kiölik a maradék álmot a szemedből. Nagy nehezen sikerül félálomba merülni, de nemsokára felordít az ébresztőd, Te meg reflexből nyomod be a szundit. A következő pillanatban már 8:03-at mutat az óra – rég lecsúsztál a nap elejéről, a reggeli legfeljebb az álmaidban szerepelt, és bőven késésben vagy.

Bizonyára átélted már mindkét szitut, és hát valljuk be, egyértelmű, melyik a jobb.

A világ a fényben a szebbik arcát mutatja.

Bagoly-átnevelés

Én, mint elvakult ex-éjjeli bagoly, sokáig meggyőződéssel állítottam, hogy mindkét oldal győztes, és épp annyira király éjjeli bagolynak lenni, mint reggeli pacsirtának – sőt! Így én köszöntem a jó tanácsokat: hajnalig dorbézoltam – főképp valami határidős cucc miatt, amit hosszú órákon át csiszolgattam “jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még több” alapon.

Amúgy is “mindenkinek saját belső órája van”, és én akkor vagyok kreatív. Aham.

Kutatások, híres példák, sikeres emberek, ecetera. Igazából elég lesz körülnézned: mikor ébrednek azok az ismerőseid, akik kiegyensúlyozottak – akikkel jó megosztani a rendelkezésre álló levegőt?

Nem megvetni akarom éjjeli bagolytársaim, félreértés ne essék. Délután kifejezetten kedvesek (tudunk lenni). De tudom, hogy abszurd módon rémisztő a reggeli napfény, ha egy vagy közülünk – és délelőtt nem vagy jó fej.

Totális időtakarékosság

Úgy, hogy bagolyként már láttam a világosságot, boldogan fürdőztem a reggeli napsugarakban, bátran állítom, hogy korán kelni jó. Sőt: annál is JOBB. Nem mellesleg a reggeli órákban sokkalta hatékonyabb az ember lánya. Ez nem hátrány, ha neked is csak 24 órád van egy nap, mint nekem.

A cél tehát ez: hatékonyan kihasználni az alkotásra szánt időt. Ez nem azt jelenti, hogy egész nap dolgozol, hanem azt, hogy ha végeztél a feladattal, nyugodtan marad időd kikapcsolódni.

De mit tegyünk, ha éppen csak huhogni vagyunk képesek a nap első felében?

Hogy mászhatunk ki, mi, baglyok, az éjszakai életmódból, köthetünk újra barátságot a napfénnyel, szeretteinkkel, főnökeinkkel és szenvedélyeinkkel? Hogy lehet újra mindenre energiánk és hogyan dolgozhatunk fókuszáltan a számunkra fontos projektjeinken? Íme pár komponens, amit gyakorlott visszaesőként felfedezni vélek a jobbik részem, a reggeli pacsirta reggeli rutinjában. Hogy a nyugodt reggel ne csak álom legyen.

 

hatekony_reggel_7_lepesben

Photo: Lauren Mancke


1. Van haditerved? Legyen!

Határozd el, miért érdemes felkelned.
Sport, tanulás, munka – ezek szuperül működnek. Még jobb, ha bebiztosítod magad: legyen fix!
Előre megváltott jógabérlet, házi feladat a reggeli órára, határidő – na ez már igazi nyomás.

Persze, ha tele vagy ambícióval, és van már világmegváltó TERV-ed, akkor baromi aktívan kihasználható ez az idő hatalmas célok kisebb lépéseinek megvalósításához: Életmódváltás, álom hivatás, szerelemprojekt. Készülj fel, ha reggel dolgozol, ezek öles léptek lesznek.

Reggel a legjobb az, hogy be vagy zombulva a multitaskinghoz, ami amúgy ripityára tudja rombolni a fókuszt: a tér megszűnik, a tudatállapotod beszűkül, semmi nem történik az éterben, csak Te vagy és a feladatod – és hopp, már be is fejezted a 60%-át egy óra alatt. Hihetetlen. Persze a teljesítmény minden áldott nap nem lehet egyforma, de így is többet értél el, mintha alvással töltötted volna az időt.

2. Aludj eleget

“Ilyen korán? Á! Most már értem, hogy tudsz reggel 7-re jógára járni.” – mondta Júlia barátnőm, mikor elköszöntem tőle Messengeren 22:23-kor.

Ez az atyai (anyai) jó tanács igazából semmire nem jó, csak hát ezen áll vagy bukik a másnapod. Ha nem teszed meg, nem leszel jó pacsirta – örökké egy huhogó, karikás szemű bagoly maradsz.
Először nehéz lesz, de pár 5:45-ös ébresztés, és pikk-pakk menni fog a szunya este 10-kor. (Lehetsz magaddal kedvesebb egy 6:00 órásival.)

Megjegyzés: Ne nyomkodd este a telód. Ha én nem viszem be a kütyüm az alvó-zónámba, az életminőségem kb. 10-et ugrik egy 100-as skálán. Sokkal jobb olvasni.
Plusz előny, ha messze van az ébresztőd hangforrása, fel kell kelned, hogy lenyomd – és akkor már csak nem fekszel vissza!

3. Állíts be valami jópofa ébresztőt

Figyelem: Ne válaszd ki a legidegesítőbb csengőhangot!
Ez lényegtelennek hangzik, de nekem nagyon sokat javult a reggelekhez való viszonyom, mióta szolid dallamok érik először a hallóközpontomat. Madárcsicsergés, szélsuhogás, lágy óceáni moraj – ezeket az alternatívákat meleg szívvel ajánlom.

Nagy előnyük a kedves hangoknak, hogy nem csengőhang kompatibilisek – talán Te sem szeretnéd, hogy görcsbe ránduljon a gyomrod, mikor a szomszéd irodában az ébresztőd hangján szólal meg a telefon – egy nap 50-szer.

4. Készítsd össze előző nap a menetfelszerelést

Könnyűnek tűnik, de kardinális pont: ha elhagyod a szokásaid közül, könnyen mindennek vége.

Este, az aznap elvégzett munkától megelégedetten tarts lakásmustrát: gondold ki, mit veszel fel másnap, készítsd össze a reggeli alkotó tevékenységhez, sporthoz szükséges cuccokat – ez már csak azért is jó, mert nem versz fel mindenkit hajnalban.

Továbbá: mennyivel könnyebb nyugodtan inni a reggeli kávét, ha nem kell már korán reggel olyan fontos döntésekkel terhelned az elméd, mint hogy “mit veszel fel”?

5. Elmélkedj

Nem kell zenbuddhának lenned, hogy 10 percig élvezd a csendet, egyedül. Ez nálam mindig egy nagy bögre tea mellett valósul meg, kitárt ablakkal, széthúzott függönyökkel és égbolt-bámulással. Nem is ragozom: a reggel legszebb része.

6. Reggelizz – okosan

A maximumon pörgetett elméd és tested igényli az üzemanyagot. Khm. Igényli a JÓ üzemanyagot! Ne ugorj be a pékségbe a nagy rohanásban, ne adj magadnak rosszabbat, mint ami kell.

Nem árt, ha nagy nyugiban valami teljes értékűt eszel, ami rostban, tápanyagban gazdag, hogy pár órán át a gyomrod elterelő hadműveletei nélkül tudj a dolgodra összpontosítani.

Az sem baj, ha a reggelid gyors, de a lényeg, hogy egészséges legyen. Mondjuk a kettő együtt sem lehetetlen, ezért vagyunk mi. ; )

7. Ne add lejjebb

Nem szépítem: cefet nehéz lesz. Az első héten még az is lehet, hogy egy egyszerű “szundi” gombnál többször elhasalsz, és zombi-módban csinálod végig a napokat.  

Sajnos azt sem mondhatom, hogy később könnyebbé válik: úgy tartja a fáma, hogy 21 nap alatt mindent meg lehet szokni, de azért azt érdemes hozzátenni, hogy 1 nap is elég megtörni egy jó szokást.

Simán szigorúbbnak kell lenned magadhoz, mint általában. Ezután minden lépést – akár ezeket, akár a sajátjaidat szorgosan művelned kell.

Ha kipróbálod, azért rá lehet hangolódni annyira, hogy ne legyen opció az egyszerűbb út – ami, mint tudjuk, mindig a kevésbé fényes.

Oké, szép vízió, de fenntartható?

Yepp. A kérdés csak az, hogy Neked megéri-e hosszú távon.
Tapasztalataim azt mutatják, a korán kelés igencsak fontos kulcs a boldog élethez.

Ha akkor alszol, mint mások, annak sok pozitív hozománya lesz. Példák:

  • marad időd szociális életet élni délután
  • jobb ételeket veszel magadhoz
  • több kedved/időd lesz mozogni
  • még az emberek is kedvesebbek lesznek körülötted – bár ez betudható annak, hogy többet mosolyogsz rájuk
  • jól alszol éjjel
  • és sok napfelkeltét láthatsz – Budapest hajnalban különösen csini

Egyszóval fokozatosan összeáll a világ.

Ha a reggelek jól kezdődnek, jó eséllyel napközben is tartani tudod a lendületet.

Igazán motiválóan fog hatni a világra a lelkesedésed, amit reggelente szorgosan kreálsz magadnak, és ez tökre vissza fog hatni rád – jó, ez szinte már giccses, de attól még igaz.

Szóval szerintem megéri. Nekem érdemes így alakítgatni az életem – ami ezáltal egy élvezhetőbb játéktérré válik, és ha netalántán újra a sötét oldalon találom magam, visszacsúszva a bagoly létbe, akkor ezekhez a lépésekhez nyúlok szépen, sorban. Le az éjszakázással – nem erre vagyunk kitalálva.

Hasznos volt, vagy tudod, hogy lehet könnyebb?
Oszd meg a cikket más kóros éjszakázókkal, és ha van jobb módszered, ne tartsd magadban. Kérd ki reggeli pacsirta ismerőseid véleményét, számolj be, ébredj, ébressz fel.
Nyitókép: Ray Hennessy