Tényleg fogyaszt az almaecet?

Elterjedt fogyókúrás körökben, hogy az almaecetet kell inni, mert attól fogyni lehet, ugyanis segít “feloldani a lerakódott zsírt”. Ez nem teljesen igaz, viszont hatékonyabbá teheti a diétát. Az almaecet 5-6%-ban tartalmaz ecetsavat, emellett más bioaktív anyagokat. Népszerűségét köszönheti annak is, hogy Íze lágyabb, mint az ételecetnek, ezért vízben elkeverve is iható. Ha italként, vagy akár salátaöntetként is használunk 1-2 evőkanállal, lassítja a szénhidrátok felszívódását, és az étvágyra is csökkentő hatással lehet. Fogyasztása után később ürül ki a gyomor, ez pedig alacsonyabb kalória bevitelhez vezethet. Hatása tehát közvetve segíti a súlyvesztést, érdemes vele tenni egy próbát, de csodát önmagában tőle ne várjunk.

Kutatások: Egy 2009-es, 144 fővel végzett kutatásban napi 1-2 evőkanál almaecet fogyasztása ~1-2 kg súly csökkenést eredményezett 12 hét alatt, úgy, hogy az alanyok nem változtattak az életvitelükön.(1) Jó hatással van a vérzsírok szintjére is, egy 2021-es kutatási áttekintés szerint az almaecet csökkentette a koleszterint és a triglicerideket is a vérben (2).

Shopping Cart
Scroll to Top

Stamina 🆕

Az egészség és wellness GYIK

freepik__the-style-is-candid-image-photography-with-natural__16832
magnesium chocolate
woman drinking coffee
az vagy, amit megeszel
istockphoto-1326733649-1024x1024
hormonal woman picture
Woman in kitchen with vitamin infusion
Guy drinking water from plastic bottle
Stressful woman with hormonal issues

Valuta

Nyelv

0