Miért alszunk el nehezebben a telefonozás után?

A fényt kibocsátó -kijelzős- kütyüknek köszönhetően szinte folyamatosan ki vagyunk téve mesterséges kék fénynek, este is. A természetes fény csökkenésével a szervezetben természetes módon elkezd nőni egy hormon, a melatonin szintje, emiatt álmosak leszünk, majd elalszunk. Kiderült, hogy a telefon által kibocsátott kék fény viszont gátolja a melatonin szint növekedését, mert a fény hatására azt hiszi a szervezetünk, hogy még nappal van, ezért nehezebben alszunk el. Egy 2017-es tanulmány megvizsgálta a fény hullámhosszának és intenzitásának hatásait az alvásra. Kiderült, hogy az SWL – azaz a rövidhullámú kék fénysugarak, amit a telefonok és egyéb kijelzők is kibocsátanak- valóban megváltoztatják a biológiai ritmust és nem termelődik elég melatonin. (1) Megoldás lehet, ha egy kékfény szűrő szemüveget használunk este, ezek ugyanis kiszűrik a “káros” hullámokat, az viszont nem segít, ha csak csökkentjük a fényerősséget. Egy gond van velük, hogy legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható kékfény szűrő szemüveg nem szabványosított, ez azt jelenti, nem biztosított, hogy tényleg blokkol-e (2) Jó ötletnek tűnhet a melatonin külső pótlása, viszont a tablettákkal is óvatosan kell bánni, mert nem bevizsgáltak és mellékhatásaik is vannak. Túl egyszerű lenne, ha mellőznénk alvás előtt a telefonozást (?).

Evening light exposure to computer screens disrupts human sleep, biological rhythms, and attention abilities – PubMed (nih.gov)

  1. Debunking blue light glasses claims to focus on proven eye issues – TMC News
    Shopping Cart
    Scroll to Top

    Viblance 1

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 2

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 3

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 4

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 5

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 6

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 7

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 8

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 9

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Viblance 10

    Performance by Nature,
    Designed for Exploration

    Stamina 🆕

    Az egészség és wellness GYIK

    Girl drinking coffee in cafe
    az vagy, amit megeszel
    greens and salads on table
    hormonal woman picture
    Woman in kitchen with vitamin infusion
    Guy drinking water from plastic bottle
    Stressful woman with hormonal issues
    Older woman with vitamins before mirror
    Asian woman looking in mirror worried
    Girl holding phone in blue light

    Valuta

    Nyelv

    0