Miért van túljelentkezés a Viblance csapatába a munkaerőhiány ellenére is?

Miért jó a Viblance csapatában dolgozni? Talán azért, mert ez egy vegán munkahely Budapesten? Vagy talán azért, mert kézzel, kisüzemi keretek között dolgozunk? Esetleg a csapatszellem miatt? Ezekre a kérdésekre, illetve arra keressük a választ, hogy miért van a nagy munkaerőhiány közepette is túljelentkezés a Viblance granola műhelyében meghirdetett állásokra? 

A Viblance műhely és brand 2016 óta létezik és gyártja – sokak szerint az ország legszínvonalasabb – gluténmentes, vegán és adalékmentes granoláit és zabkásáit. 

Az alapítók, David és Zsolt egy pesthidegkúti garázsban kezdték a granolagyártást. Hónapokig mindent maguk csináltak, de egyszer csak eljött a pillanat, amikor beismerték, hogy segítségre van szükségük. 

egy nap a viblance műhelyben

“Szerencsére már a kezdetektől olyan emberek jelentkeztek hozzánk, akik azonosulni tudtak az elveinkkel és a küldetésünkkel, illetve saját életmódjukban is valamilyen szinten érvényesítették a vegán, egészségtudatos és ökotudatos gondolatokat. Közülük többen még évekkel később, ma is velünk dolgoznak. Azt látjuk, hogy a közös világlátás közösségformáló erő is, ami segít a munka közben elkerülhetetlenül felmerülő nehézségek és konfliktusok csapatként való leküzdésében.” – meséli Zsolt.

Csapatunk életében az indulás után két évvel jött el a kritikus pillanat, amikor a cég kinőtte bölcsőjét és már egy gyerekszobára volt szüksége. Az új hely kiválasztása egy rendkívül komplex feladat volt, ahol a költséghatékonyság és az élelmiszeripari előírásknak való megfelelés kellett volna, hogy legyen az elsőszámú szempont de David és Zsolt kicsit máshogy gondolkodott. 

“Láttunk olyan helyeket, amik szinte teljesen készen álltak a gyártás elindítására, csak be kellett volna költözni. Viszont nem volt például egy darab ablak a gyártótérben. Úgy gondoltuk, ha mi nem szeretnénk ilyen helyen dolgozni, akkor a csapatunknak se kelljen. Helyette választottunk egy 400 négyzetméres csarnokot 8 méteres belmagassággal és hatalmas ablakfelületekkel, amire egy halom pénzt kellett költeni, hogy megfeleljen az előírásoknak. De nem bántuk meg. Egy olyan teret sikerült létrehoznunk, ami tágas, fényes és nem csak mi, hanem a csapat tagjai is szívesen dolgoznak benne.” – folytatja Zsolt.

A csapat tagjai közül többen a közelben laknak és gyalog járnak munkába. BKV megálló is 1 percre van, így akár metróval is könnyen megközelíthető a hely. Ezeknél a praktikus szempontoknál talán mégis fontosabb az érzés, hogy az ember jó helyen van, ide tartozik, egy jó célért dolgozik nap mint nap és a munkája eredményeképpen mindenki jobban jár: a vásárló, a csapat, a cég és a bolygó is.  

Alapvetően háromféle ember dolgozik a csapatunkban. Olyanok, akik végzettségük vagy tapasztalatuk alapján jobban fizetett munkát is találhatnának a piacon, de fontosabb számukra, hogy azonosulni tudjanak a cég küldetésével. Ők sokszor részmunkaidőben, másodállásban dolgoznak velünk és kifejezetten szeretik a munka fizikai jellegét. Szeretnek az alapanyagokkal dolgozni, szeretik, hogy bár folyamatosan koncentrálni kell, nem kell nehéz döntéseket hozniuk, és nincs lehetőségük halogatásra, ami a szellemi munkák többségével jár. Szeretnek továbbá talpon lenni, és kifejezetten örülnek egy olyan munkának, ahol nem kell naphosszat egy képernyő előtt görnyedni a és a klaviatúrát masszírozni. 

Olyan emberek is dolgoznak a csapatban, akik végzettségük szerint cukrászok, szakácsok vagy más élelmiszeripari szakmájuk vagy munkatapasztalatuk van. Számukra általában kevésbé fontosak a vegán gondolatok és a küldetés, viszont néhány hónap után általában ők is nyitottabbá válnak erre az irányra. 

“Mi nem vagyunk vaskalaposok, ami az életmódot illeti. Nem feltétel például, hogy csak vegánokkal vagyunk hajlandók együtt dolgozni. Feltétel viszont a nyitottság és az új, más gondolatok létjogosultságának elfogadása. A mi tapasztalatunk az, hogy ha valaki csak egy munkát keres, akkor csak egy munkát fog találni. Mi olyan emberekkel szeretünk dolgozni, akikben van egy kis extra motiváció és tenniakarás, akikre számíthatunk vészhelyzet esetén, ahogy ők is számíthatnak ránk.” – mondja David.

Van még egy harmadik embertípus akik előszeretettel dolgoznak velünk. Ők annyira elkötelezettek a vegán, ökotudatos, egészségtudatos gondolat iránt, hogy csak ilyen cégeknél hajlandók dolgozni. Közülük már sokan dolgoztak bioboltokban, kávézókban, éttermekben. Nálunk szeretik a munka változatosságát, azt hogy bár sokszor monoton egy-egy feladat, mégis a gyártás különböző folyamatai annyira összetettek, hogy nincs két egyforma nap. 

Mindenki egyetért abban, hogy nagyon jó érzés látni a saját és a csapat munkájának kézzelfogható eredményét. 

“Amikor egy 8 órás műszak végén az ember végignéz azon a több száz terméken, amit a saját kezével hozott létre, akkor hirtelen nem is érzi a fáradtságot.” – Mondja Orsi. 

A vásárlói visszajelzések is lelkesítik a csapatot és visszaigazolják, hogy érdemes keményen, a részletekre figyelve, a minőséget mindennél előrébb helyezve dolgozni. 

Természetesen nálunk sem fenékig (vegán) tejfel az élet 🙂 Vannak akik néhány nap után rájönnek, hogy mellényúltak és a granolagyártás keményebb munka, mint gondolták. Mi is fel tudnánk még sorolni jó néhány dolgot, amivel a munkakörülményeket javítani lehetne. 

“Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy naponta egyszer, jó minőségű meleg ételt tudjunk biztosítani minden csapattag számára. Ezzel is szeretnénk segíteni őket abban, hogy minél könnyebb legyen az egészséges opciókat választaniuk, ami cégünk társadalmi küldetése is egyben.” – mondja Zsolt. 

A Viblance is küzd a növekvő cégek problémáival, mint például az alulfinanszírozottság, melyek akadályokat gördítenek a legjobb tulajdonosi szándékok elé is. Ezeket Zsolt és David rugalmassággal és személyes részvételükkel próbálják ellensúlyozni. Ha megcsúszunk egy nagyobb rendeléssel, nem ritka, hogy besegítenek a gyártásba például. 

Egy jó csapat összehozásában és összetartásában a fentieken kívül még számos tényező játszhat szerepet. Van mit tanulnunk más cégektől. A tech óriások, a Google, a Facebook és hasonló cégek babzsákos irodái is inspirálnak minket, de az élelmiszeriparban nyilván nem alkalmazhatók ezek a megoldások egy az egyben. Annyi biztos, hogy a Viblance-nál szerencsésnek érezzük magunkat a csapatunk összetétele és lelkesedése miatt.

Ha magadra ismertél, ebben a bejegyzésben, szívesen hallunk rólad. Dobj egy bemutatkozó emailt a [email protected] címre.