Ha ősz, akkor körtés torta!

Amikor az őszi süteményekről beszélünk, többnyire a fahéjas-almás ízvilágra asszociálnak az emberek. Ezzel a desszerttel most kicsit szeretnénk kilépni ebből a megszokott párosításból és egy másik szezonális gyümölcs, a körte felhasználásával mutatunk egy receptet.

Ez az édesség tényleg a lehető legegyszerűbbek közé tartozik, amit csak össze kell keverni, rápakolni a feltéteket, és már mehet is a sütőbe. A siker még a kezdőbb konyhatündérek számára is garantált, és a legjobb, hogy az egész művelet alatt csak egy keverőtálat koszolunk össze.

körtés torta

Igazi őszi finomság, ami mellé már csak egy gőzölgő kávé vagy kakaó hiányzik a tökéletes délutáni bekuckózáshoz. Próbáljátok ki ti is!

Hozzávalók: körtés torta hozzávalók

Az alaphoz:

A tetejére:

Elkészítés

1. Mielőtt nekiállunk összeállítani a torta alapját, egy daráló segítségével liszt állagúra őröljük a zabot.
2. Ezután egy keverőtálba öntögetjük a már kimért száraz alapanyagokat (a ledarált zabpelyhet, eritritet, kókuszvirág cukrot, csipet sót, és az őrölt mandulát).
3. Egy kanál segítségével átforgatjuk az összevegyített alapanyagokat, majd a tálba adagoljuk a felolvasztott kókuszolajat.
4. Kézzel átgyúrjuk az egészet.
5. Az így kapott, kissé morzsalékos tésztát a sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük és alaposan belenyomkodjuk a forma aljába, figyelve arra, hogy egyenletes és sima legyen a teteje.
6. Végül nincs más hátra, mint a bekészített alapot megkoronázni a feltétekkel.
7. Először a granolát szórjuk a tészta tetejére, majd jöhetnek a körték. (Mind a három körtét előre félbevágtuk és kiszedtük a magházukat). Mivel az a cél, hogy a gyümölcsök minél jobban átsüljenek és befedjék az egész tortát, így bevagdostuk őket, hogy legyezőszerűen rá tudjuk helyezni a granolás tésztára.
8. Miután az összes körte rákerült a tortára, juharsziruppal leöntjük az egészet, és előmelegített 180 fokos, légkeveréses sütőben kb. 1 óráig sütjük. (A végefelé folyamatosan figyeljük, hogy a torta alapja mikor lesz aranybarna és ropogós)

körtés torta elkészítéskörtés torta elkészítés

Ha pedig szeretnétek kinyomtatni a receptet, itt találjátok:

[recipe_card]

A receptet köszönjük szépen Vegstern-nek!

Ha van egy kis szabadidőtök, mindenképp próbáljátok kihagyni! Ezt a látványt és ízvilágot kár lenne kihagyni. 🙂

körtés torta

Ti is elkészítitek?

Ha megvagytok vele, küldjétek el a képeket nekünk vagy használjátok a #viblance és #egyunkjobban hastaget Instagramon!

Szívesen olvasnátok még több inspirációt tőlünk? Blogunkonváltozatos receptötletekből és érdekes cikkekből szemezgethettek! Kövessetek minket Instagramon és Facebookon, hogy mindig értesüljetek a legfrissebb hírekről, kedvezményekről, nyereményjátékokról!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top

Viblance 1

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 2

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 3

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 4

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 5

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 6

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 7

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 8

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 9

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 10

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Stamina 🆕

Az egészség és wellness GYIK

greens and salads on table
hormonal woman picture
Woman in kitchen with vitamin infusion
Guy drinking water from plastic bottle
Stressful woman with hormonal issues
Older woman with vitamins before mirror
Asian woman looking in mirror worried
Girl holding phone in blue light

Valuta

Nyelv

0