Eperhabos Piskóta

Egy igazi nyári süteménnyel készültünk a számotokra. Bár esténként  már érezhetjük az ősz közeledtét, de egy jó nyárzáró tortának mindenképp tökéletes.

A jó piskóta a torta lelke és alappillére. Hosszas kísérletezés után sikerült eltalálnunk, hogyan kell vegán, finom és ízletes piskótát/ tortaalapot készíteni: a végeredmény magáért beszél.

A száraz összetevőket keverjük el, majd adjuk hozzá az olajat, vizet és a citromlevet.

Ízlés szerint a kedvenc granolánkat is szórjuk a tésztába.

Mi a legkisebb tortaformába öntöttük

Majd előmelegített sütőben 200 fokon 25 percig sütöttük.

Utána nekiálltunk gyorsan a krémnek:

A növényi habtejszínt elektromos habverő segítségével kemény habbá keverjük.

Ha ez megvan, a marék epret vagy szamócát egy kis agave sziruppal pépesre turmixoljuk és fokozatosan adjuk hozzá a krémhez.

Vigyázunk, ne hogy összetörjön, lassú keveréssel, alulról felülre keverjük el egyenletesen.

Mikor a piskóta kihűlt, helyezzük a tetejére a krémet.

Ezt követően ízlés szerint díszítjük.

Mi kedvenc Cocoberry granolánkkal és ribizlivel díszítettük.

Ajánljuk, hogy frissen fogyasszátok, hiszen elképesztően omlós és könnyed a tésztája.

A receptet megtaláljátok az oldal alján.

[recipe_card]

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top

Viblance 1

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 2

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 3

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 4

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 5

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 6

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 7

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 8

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 9

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Viblance 10

Performance by Nature,
Designed for Exploration

Stamina 🆕

Az egészség és wellness GYIK

greens and salads on table
hormonal woman picture
Woman in kitchen with vitamin infusion
Guy drinking water from plastic bottle
Stressful woman with hormonal issues
Older woman with vitamins before mirror
Asian woman looking in mirror worried
Girl holding phone in blue light

Valuta

Nyelv

0