Európa legjobbjai között a Viblance Granolája

Magyar siker a 2017-es Great Taste Awards-on

 

Igazi örömhírt kaptunk! A 2017-es Great Taste Awards-on a Viblance Quinoa & Pecan Granoláját a zsűri két csillaggal jutalmazta. 

A Great Taste Awards

Az 1994-ben alapított, Egyesült Királyságban székelő Great Taste Awards a világ legrangosabb minőségi élelmiszer termékakkreditáló versenye.

Ez az a hely, ahol csak az íz-élmény számít, a körítés nem.

A Great Taste különlegessége, hogy az 5 fős granola műhely (Viblance) és a milliárdos forgalmú multicég (Tesco) egyenlő esélyekkel indul a megmérettetésen, mivel az 500 tagú, elismert séfekből, gasztrokritikusokból, újságírókból, egyszóval a szakma krémjéből álló zsűri a csomagolás és márkanevek ismerete nélkül, vakkóstolással értékeli a termékeket. A marketingszövegeknek, a csomagolásnak így egyáltalán nincs beleszólása a végeredménybe, hiszen ezekkel a zsűri nem kerül kapcsolatba.

Minden terméket több, 4-5 fős asztal kóstol és értékel. A csillagok kiosztásán (illetve a nevezések többsége esetében ki nem osztásán) túl, szakmai véleményt is mondanak,  hogy a termék fejlesztői számára is kiderüljön, mi az ami jó, és hol van még mit csiszolni.

Az eredmény

Két csillagot kaptunk az elérhető háromból. Ez “outstanding”, azaz kimagasló minősítést jelent. Idén 12,366 terméket értékelt a zsűri, ennek mindössze a negyede kapott bármilyen elismerést és csak 8%-ot találtak méltónak a két csillagos minősítésre.

Íme a zsűri véleménye a Quinoa & Pecan Granolánkról:

“Egy kifejezetten vonzó, aranybarna granola ideális darabossággal és szép nagy diókkal, magvakkal. A zsűrinek kiemelten tetszik a pirított zabpehely íze és ropogós állaga. Tejjel fogyasztva mégjobban átjön az enyhén édes íz. Remek termék akár önmagában, joghurttal, jégkrémmel és reggelire is.”

“Kimondottan kellemes szín, kiválóan ropogós állag és a magvak, diófélék és zabpehely jól eltalált aránya jellemzi. Önmagában szárazon és folyadékokkal is jól működik, micsoda kiváló termék!”

“Megjelenését tekintve egybesült darabokból áll, ami egy feldarabolt flapjackre emlékeztet, és a mi teáskanalainkkal nem is olyan egyszerű megenni. Remek benne a tökmag, pekándió, kókusz, napraforgómag és a quinoa összhatása. Nagyon ízletes, teljesértékű granola kiváló összetevőkből.”

Mit jelent ez számunkra?

A két csillag önmagában is hatalmas siker és elismerés. Annak fényében, hogy idén először indultunk a versenyen, illetve, hogy még kevesebb, mint egy éve vagyunk jelen a piacon, számunkra még értékesebb. Ez a díj megerősít minket abban, hogy érdemes volt hónapokig kísérletezni, mielőtt a piacra léptünk volna, érdemes a lehető legjobb alapanyagokkal dolgozni, érdemes az íz-élményre optimalizálni a költséghatékonyság helyett.

A Quinoa & Pecan ízt neveztük a versenyre, amit azóta továbbfejlesztettünk és szerintünk most még jobb, mint a zsűrizett verzió volt. Az új kakaós íz pedig már a korábbi verziók fejlesztésénél megtanult tapasztalatok alapján készült, ami sokak szerint még a pekándiósnál is jobb lett 🙂

Köszönjük MINDENKINEK, aki vásárlóként, aktív csapattagként, partnerként, mentorként vagy bármilyen más módon segítette eddigi munkánkat. Nélkületek nem ment volna!