„Egy olyan hivatást szerettem volna magamnak, amelyből, ha hazaérek, akkor egy boldog anyukát kapnak a gyermekeim…”

Professzionális desszertkészítés, a minőségi iránti elköteleződés gyönyörű és egyedi sütemények megtestesülésében. Interjút készítettünk Borszéki-Ékes Beatrixszel, a nagy sikernek örvendő DesszertNeked alapítójával.

Mesélj magadról pár szóban, hogyan lépett az életedbe a cukrászat?

Magamat mindig is megszállott gondoskodónak tarottam, ez nálam pedig a sütés-főzésben manifesztálódik. Világ életemben vonzódtam a gasztronómiához, és amikor a két gyerkőcömmel otthon voltam, akkor csúcsosodott ki igazán, hiszen ekkor volt időm jobban elmélyülni a témában.

A gyerekeim születésnapjára sosem találtam olyan tortát, amely az én ízlésemnek megfelelt volna, mind küllemre mind ízre. Autodidakta módon kezdtem el ezzel foglalkozni, felmerült bennem a kérdés, tudnék-e olyan tortát kivitelezni, amely egyrészről finom, hiszen minőségi alapanyagokból készül, másrészt pedig ízléses és teljesen egyedi.

Otthon a saját konyhámban készítettem az első darabokat és annyira feloldódtam ebben, hogy úgy döntöttem, nem megyek vissza a multi világába, ahol korábban dolgoztam. Egy olyan hivatást szerettem volna magamnak, amelyből, ha hazaérek, akkor egy boldog anyukát kapnak a gyermekeim.

Hogyan jött létre a DesszertNeked?

Három stációt tudnék megkülönböztetni. Majdnem egy éven át sütögettem otthon, kezdetben az ismerősök részére. Ennek aztán akkora sikere lett, hogy az akkori cukrászmesteremmel nyitottunk egy cukrászműhelyt. Ez kizárólag megrendelésre működött és főként dizájntortákat készítettünk. A harmadik stáció pedig a jelenlegi, vagyis maga a DesszertNeked a Paulay Ede utcában, melyet tulajdonostársammal, Pálfi Zsuzsannával kiegészülve hívtunk életre.

Ti nem tipikus cukrászdának pozícionáltátok magatokat, hanem desszertműhely vagytok. Mi a különbség a desszertműhely és a cukrászda között?

Azért próbálunk elhatárolódni a cukrászda megnevezéstől -, amely egyébként nem könnyű -, mert egyáltalán nem olyan a választékunk, amely egy hagyományos cukrászdában megtalálható. Mi a francia cukrászati stílusra tettük fel az életünket és a vállalkozásunk létét. Ez abban nyilvánul meg, hogy egyrészt rendkívül magas minőségű alapanyagok hozzáadásával dolgozunk, másrészt fontos szerepet játszik nálunk az esztétikum. Ami itt történik, inkább alkotómunka, s jobban illik rá a műhely elnevezés.

Miért pont DesszertNeked?

Az teljesen biztos volt, hogy magyar elnevezést szeretnék adni a vállalkozásnak. A desszertek, torták kitalálásától, megalkotásától, az elkészítésen át a tálalásig mindent áthat az odaadás, a cél, hogy kiemelkedő esztétikai és kulináris élményt nyújtsunk annak, aki elfogyasztja, vagy kapja. A neked ezért került bele a szóösszetételbe. A desszert szócska pedig a süti kifinomultabb megnevezése, melyet azóta már számtalan más helyen is átvettek.

Mit lehet még kapni nálatok a desszert csodákon kívül?

A desszerteken és a megrendelhető tortákon kívül macaronokat is árulunk, kis mennyiségben pékárut, illetve fagylaltot szezonálisan. Idén jelent meg a kínálatunkban a Viblance granola, amelyet sokan fagyira kértek feltétként, de reggeliként is népszerű. Persze, aki otthon is szeretné ezt élvezni, csomagban is megvásárolhatja nálunk…

Melyik a kedvenc Viblance granolátok?

Személy szerint én annyira rákattantam, hogy bármelyik ízt bárhogyan el tudom fogyasztani, de főként nasizni szoktam, mert állandó rohanásban vagyok. Hétvégente a gyerekekkel reggeliként fogyasztjuk, de pohárdesszertként nagyon el tudom képzelni…

Amennyire tudom kurzusokat is tartotok…

Bizony, elég nagy népszerűségnek örvendenek a tematikus desszertkurzusaink. Három-négy órás workshopok, amely során igyekszünk átadni minden tudást az adott desszert típusról. Vendégoktatókkal dolgozunk. Nem a professzionális szintet kell itt elképzelni, bárki jöhet, akit érdekelnek a különleges desszertek, bár az utóbbi időben a hallgatóink között megjelentek hivatásos szakácsok és cukrászok is, akik szeretnének felvenni egy kicsit modernebb, haladóbb tudást.

Karácsony környékén mindig olyan kurzusokat tartunk, ahol nem csak esztétikus desszert készül, hanem egyben egy ajándék is! Volt már kekszkészítő, bon-bonos kurzus és nemsokára egy extra különlegességgel készülünk, amelyet minden granola és Viblance rajongónak szívből ajánlunk…

Te is kíváncsi vagy a granolakészítés kulisszatitkaira? Netalán Te magad is szeretnéd meglepni ezzel az ételkülönlegességgel ismerőseidet? Jelentkezz Te is granolakészítő kurzusunkra!

További részleteket a DesszertNeked oldalán találsz!

GRANOLA – 100% kísértés, 0% bűntudat ?

Szívesen olvasnál még több inspirációt tőlünk? Blogunkon változatos receptötletekből és érdekes cikkekből szemezgethetsz!

 Kövess minket Instagramon és Facebookon, hogy mindig értesülj a legfrissebb hírekről, kedvezményekről, nyereményjátékokról!