Hagyományos karácsonyi menü újragondolva- növényi alapokon

A karácsonyt szinte mindenki izgatottan várja. Számos hagyományőrző szokás mellett mégis mindenkinél kicsit más, egyedi a karácsony. Különösen igaz ez a menüsorra; a teljesen tradicionálistól az egészen újszerű ételkreációkig változhat az ünnepi asztal kínálata. Bejegyzésemben bemutatom egy nagymamám-féle karácsonyi menü újragondolt vegán változatát.

Karácsonyra hangolódás

Az utóbbi évek trendjének megfelelően ősz közepe-vége felé idén is elkezdtek megjelenni a boltokban a különféle karácsonyi kiegészítők; díszek, karácsonyi köntösbe öltöztetett csokik és egyéb nassolnivalók, karácsonyi „csúnya” pulcsik… akarva akaratlan elkezdünk vizionálni róla, milyen is lesz az idei karácsonyunk. Az utóbbi időszak sokakat megviselt érzelmileg, anyagilag, de az karácsony misztériuma ilyenkor is reményt ad.

Eszembe jutott, hogy a nagyszüleim a mostaninál jóval szerényebb körülmények között is képesek voltak csodálatos karácsonyi menüt varázsolni az ünnepi asztalra. Megkértem a nagymamám meséljen róla milyen volt az ő gyerekkorában egy karácsony, hogyan készülődtek, mit tettek az asztalra. Kiderült, hogy a mai napig szinte ugyanazt főzi-süti, mint fiatal lány korában-ma is nagy sikert arat vele. 

A szentestét, ahogy a legtöbben, mi is szűk családi körben töltjük. Mama készíti a megunhatatlan tradicionális karácsonyi menüt, sváb jegyekkel fűszerezve. Az ételpazarlás az ő fiatal korában is luxus lett volna, így tudtán kívül majdhogynem „zero waste” konyhát vezet. Nem volt nehéz az ő menüsorát fenntarthatóvá alakítani.

A karácsonyi ünnepek többi napját jellemzően távolabbi rokonoknál vagy barátoknál töltjük. A fiatalabb generációnál már kifelezetten fontos környezettudatosság ilyenkor is. Szép lassan új hagyományok születnek, nem feledve, beépítve a felmenők gasztrokultúráját is.

christmas

Hagyományos nagymama-féle karácsonyi menü újragondolt fenntartható menüvé alakítva

 

LEVES

Újragondolt halászlé – (4 adag)

  • 1 padlizsán
  • 2 fej hagyma 
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 2 db paprika
  • 1 csomag Alga (nori és/vagy wakame-ki lehet hagyni, de ez adja a „halízt” – kapható Sparban, Auchanban)
  • 4 evőkanál paprikakrém (lehet házilag eltett ajvár)
  • Só, bors, petrezselyem, koriander, őrölt pirospaprika

Elkészítés:
A padlizsánt először hosszában elfelezzük, a közepéből néhány vékony szeletet vágunk, majd annak is a közepét, hogy patkó formát kapjunk, melyeket sóval és borssal megszórjuk, és félretesszük, hogy levet eresszen. A hagymát feldaraboljuk, kevés olajon lepirítjuk, a padlizsán maradék apróra felkockázott részét is hozzádobjuk az apróra darabolt fokhagymával és paprikával együtt. Sózzuk, borsozzuk. Amikor megpirultak a zöldségek, jöhet az őrölt pirospaprika. Botmixerrel leturmixoljuk a zöldségeket. Ez lesz az alaplé. Visszatesszük a tűzre felöntjük kb. 1,5-2 liter vízzel. Jöhet bele a paprikakrém/ajvár, majd ha már melegszik a lé, az algát is beletehetjük, az apróra vágott korianderrel együtt. Ezután alacsony-közepes lángon főzzük kb. 30-40 percet, hogy minden íz összeérjen, az utolsó 10 percben hozzáadjuk a petrezselymet is. A padlizsán szeleteket kevés olajon nagy lángon megsütjük. Közepes lángon csak párolódik, magába szívja az olajat és el fog merülni.

fish soup

 

FŐÉTEL

Olcsóbb és fenntarthatóbb, ha hús helyett gombával készül az étel

Újragondolt töltött káposzta – (4 adag)

  • 500 g káposzta
  • 300 g friss gomba
  • 200 g barna rizs
  • 1/2 gumó zeller
  • 2 db sárgarépa 
  • 1 fej vöröshagyma
  • 150 ml natúr cukormentes paradicsomlé
  • 30 ml olaj
  • ízlés szerint kapor
  • borsikafű
  • 2 babérlevél
  • só, bors

Elkészítés:
Ha friss káposztaleveleket használunk akkor feltesszük forrni a sós vizet, és 1-2 percig leforrázzuk a leveleket. A répát, zellert, hagymát lereszeljük a reszelő nagyobb részén. Ezután egy lábosba olajat melegítünk és a lereszelt zöldségeket beletesszük. Párszor megkeverjük és visszavesszük a lángot, hogy párolódjanak 4-5 percig. A gombát feldaraboljuk apróra és a zöldséghez adjuk. Összekeverjük és pároljuk az egészet még 2-3 percet. Tűzről levéve sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk még az apróra vágott zöldfűszereket és a barna rizst. Összekeverjük. Ha már nem túl forró, akkor nekiállhatunk megtölteni a káposzta leveleket. Az edény aljába vágott káposztát helyezünk és erre tesszük a töltelékeket. Ha már mind beletettük a tetejére ráöntjük a paradicsomlevet, és babérlevelet is beletesszük. Apró vágott káposztával zárjuk az egészet. Az egészet felöntjük meleg vízzel, hogy legalább 1-2 ujjnyira ellepje a káposztát. Rátesszük a fedőt és forrás után azonnal levesszük a lángot negyedre. Mindig ellenőrizzük, nehogy elfőjön a víz, ha igen pótoljuk, és addig főzzük, míg a rizs is megpuhul.

töltött káposzta

 

DESSZERT

 Újragondolt karácsonyi pohárkrém – (4 adag)

Roppanós réteg : 

Gesztenyés réteg

  • 150 g sült gesztenye aprítva

Almás réteg

  • 200 g Reszelt alma
  • Fahéj
  • 20 g vaníliás pudingpor+30 ml kókuszital

Szilvás réteg

  • 12 db aszalt szilva vagy 4 evőkanál szilvalekvár

Elkészítés:
Az almát a fahéjjal, feltesszük párolódni. Közben a pudingport elkeverjük a kókuszitallal, majd a párolódó almára öntjük, összekeverjük, majd lehúzzuk a tűzről. Elkezdjük rétegezni a hozzávalókat: alulra a granola, rá az alma, rá a gesztenye fele, erre a szilva végül a maradék gesztenye.

dessert

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok! 🙂


Nyikos Ráhel dietetikus vagyok.  2013-ban diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. Több év kórházi gyakorlattal a hátam mögött 2018-ban elindítottam saját vállalkozásomat, a Tudatos Diétát. Egyénre szabottan segítek hosszú távon is tartható, egészségmegőrző életmód kialakításában, testsúlycsökkentő étrendek vagy speciális gyógyterápiás diéták összeállításában. Szívügyem a fenntartható táplálkozás. Imádom az édességet, de fontos, hogy egészséges alternatívát válasszak. A Viblance termékei és a cég szemlélete pont ilyenek; természetes, transzparens, egészséges, finom. Örömmel fogyasztom, és ajánlom mindenkinek!

Viblance dietetikus


Fotó:

https://www.freepik.com/