Így vágj bele az egészséges életmódba!

Amikor már huszonévesen azt tapasztalod, hogy képtelen vagy kikelni az ágyból, vagy úgy véled, csak kávéval éled túl a reggelt, akkor azon a ponton talán érdemes elgondolkodni…  Biztosan jól vagy?

Velem is valahogy így zajlott. A kávé ugyan nem pörgetett fel, inkább a placebo hatás miatt ittam. Reggel csak hosszas rimánkodások közepette bírtam felkelni, ami nyilvánvalóan rátette a bélyegét a napom további részére is. Egy idő után valami rémséges betegségre gyanakodtam. Anyám legyintett, mindig azt mondta, hogy csak lusta vagyok, nincsen semmi bajom és csak beképzelem.

Valójában tényleg jól voltam. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem voltam olyan rosszul. De mindaz, amit eleinte csak a fiatalkori, csibészes lustaságnak véltem, voltaképpen a testem üvöltő jelzései voltak arról, hogy: Hé, te! Valamit nagyon nem jól csinálsz!

Talán ez indított el afelé, hogy egy kicsit tudatosabban vegyem magamhoz az ételt. Meg az életet, úgy egészében. De nem ment annyira egyszerűen, mint amennyire én azt elvártam volna. Eleinte úgy igyekeztem megváltoztatni a mindennapjaimat, mint egy mániákus őrült.

  • Egyfolytában a kalóriákat számoltam, ámde fogalmam sem volt arról, hogy valójában mit kellene figyelembe venni a csomagolás hátulján.
  • Egyik napról a másikra akartam lefogyni, ezért mindent azonnal kezdtem megvonni magamtól.
  • A testtömegindex és a „hány liter vizet igyak a kilóimhoz képest” kalkulátorok elvetemült böngészése tette ki a napom egy jelentős részét. Már, amikor nem a kajára gondoltam.

Nyilván mindannyiunknak megvan a maga barátságtalan kis sztorija a kezdeti próbálkozásokról. És abban is biztos vagyok, hogy másoknál is ezek a történetek hasonlóképpen két-három napig tartottak, és hozzávetőlegesen kéthetente kellett újra neki ugrani. Az, hogy folyton feladtam a kis diétámat igazából idegessé tett, ami nálam egy dologban tudott kiteljesedni: evés. (Vagy zabálás – ahogy tetszik.)

Amikor gyerekként bringázni tanultam, anyám egy idő után már rendkívül unta az egyhelyben topogásomat, és egy határozott lökéssel belendített. Megtaláltam az egyensúlyt, tovább tekertem. (Tényleg nem estem el. Egy hős voltam.) Valahogy így zajlott ez nálam az egészséges életmóddal is. Egyszer kellett magam igazán belevetnem, és aztán nem akartam abbahagyni.

Szóval ugorjunk neki…

1# Alakítsd át a vágyat céllá!

Az, hogy „egészségesen szeretnék élni”, igazából nem más, mint egy vágyakozás, azonban ahhoz, hogy kézzel fogható céllá válhasson, hozzá kell rendelnünk valami stabil dolgot. Mondjuk egy dátumot. Egészségesen szeretnék élni 6 hónapon belül. Talán elsőre igazán furcsának tűnik, de fontos, hogy nem fog egyik percről a másikra menni az átállás, ezért időt kell adni magunknak. A határidők pedig jó dolgok, mert, ha jól alakítod ki, remekül tudnak motiválni, hiszen van mihez ragaszkodnod.

2# Bontsd le több apró lépésre a célod!

Nagyon szuper, hogy elhatároztad, egészségesen fogsz élni, de a folyamatos sikerélmény fenntartásához érdemes mikrocélokat kitűzni. Én mindig azonnal akartam lefogyni. Tudod, egyik nap nem eszem semmit, másik nap már karcsú vagyok és csodálatos. Nem meglepő, hogy nem működött. Másnap ideges voltam és hullafáradt, és nyilvánvalóan péksütivel vigasztaltam magam.

3# Barátkozz meg az ételeddel!

A kedvenc lépésem! Na persze, nem arra gondolok, hogy öntsd ki a lelked egy kiló krumplinak és beszélgess egy kis tálnyi mazsolával, csak gondolj arra, hogy ez neked. Ugyanis Te most egy hosszútávú elköteleződésbe fogtál bele: egészségesen fogsz élni a jelenkori és a jövőbeli önmagadért. Ezért talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy érdemes jóban lenni azokkal a dolgokkal, amelyek ezen az úton végig kísérnek majd. Ne arra gondolj, hogy ezt muszáj enned, hanem arra, hogy ezt az egészségedért teszed.

Ne azért egyél kukoricát, mert zöldség és a zöldség jó. Ha nem szereted, ne edd, alakítsd ki az étrended olyan ételekkel, amelyek egészségesek és ízlenek neked! Ha utálod, amit eszel, az egész életmódváltás csak egy jött-ment hóbort lesz, mert biztosra veszem, hogy nem fogsz kitartani mellette. (Végtére is, miért tegyél meg valamit minden nap, amikor gyűlölöd?)

#4 Lazíts a szabályokon!

Az életmódváltás nem egyenlő a szigorú diétával és egy vaskos törvénykönyvvel, amelynek paragrafusait tilos megszegni! Ez egy hosszútávú befektetés a jövődbe, és minden egyes falat ezt segíti elő. Ha az egészséges ételeket a szigorúsággal kötöd össze, nem fogod jól érezni magad a bőrödben. Tehát nyugodtan iktass be a saját szabályaid közé saját kivételeket is!

Nem leszel szörnyeteg, amiért néha rákívánsz egy mekis hamburgerre, és nem kell dühösnek lenned magadra azért, mert időnként édességet is veszel magadhoz. Bizony, az elején lesznek ilyen kilengések, majd idővel ezeket a dolgokat is megtanulod pótolni egészséges alternatívákkal. De itt is fontos, hogy következetes legyél, hiszen könnyű azt mondani: „Ez még belefér…”

5# Gondold végig, te miért eszel?

Azon kívül persze, hogy létszükséglet. De az a mennyiség valójában csak a töredéke annak, amit ténylegesen elfogyasztunk. Ha már eljutottál arra a pontra, hogy változtatni akarsz az étkezési szokásodon, akkor valószínűleg észrevételeztél benne valamit, ami nem jó.

Az én történetem elképesztően egyszerű: stresszevő voltam. Van, aki képtelen enni bármit is, amikor ideges. Én megőrültem minden egyes falatért. Ha valami bánat ért, rögtön spuriztam a hűtőhöz. Minden egyes harapással tompítottam a fájdalmam. Van, aki akkor eszik, amikor mérges. Van, aki akkor eszik, amikor szomorú. Van, aki folyton nasizik, amikor vidám. Te miért eszel?

És ha még mindig értelmetlennek találod a kérdést, akkor pár napig érdemes listába szedni, mit vettél magadhoz. Szigorúan a főétkezéseken kívül, amelyek tényleg szükségesek. Mikor és mit ettél csak úgy, és gondold végig, miért etted? Éhes voltál, vagy az éhségérzet csupán egy reakció volt valamire.

Amint látod, az általam felsorolt lépések még mindig nem annyira gyakorlatorientáltak, sokkal inkább fejben dőlnek el. Ennek az az oka, hogy egy időben, amikor már hellyel-közzel jól gyakoroltam a helszi-fúd életérzést, a barátaim gyakran lesajnálóan néztek rám. Sokan megkérdőjelezték a választásom, ezért fejben kellett megerősödnöm ahhoz, hogy úrrá lehessek az ösztöneimen.

Ne mondd már, hogy jól laksz. Azért egy velős pirítós lecsúszna egy fröccsel, nem?

Mivel az életmódváltás során az elsődleges cél nem a külsőségekben rejlik -, miszerint jól kéne kinézni majd a strandon -, ezért az eszközeinkkel sem csak a felszínt kéne kapirgálni. Magadhoz vehetsz temérdek diétás receptet és edzéstervet, belefoghatsz a századik lébőjt kúrába is – ezek kétséget kizáróan szuper dolgok. Azonban el kell fogadnod, hogy Te teljesen máshogy működsz, mint mások.

Neked más trükkök fognak beválni, éppen ezért fontos, hogy magad tapasztald ki az életmódváltásod részleteit. Ha fejben megvagy azzal, mit miért akarsz megváltoztatni, jöhet a haladó pálya, amikor is pontosan utánamész annak, hogy miket nem akarsz többé megenni.

 

 

Ezt láttad már? Kezdésnek nem rossz! 😉